1. Beschorner és Fiai Ércöntőműhelye

Beschorner Alexander Márkus cs. kir. udvari műércöntő a kiváltságokkal is rendelkező bécsi telephelye mellett Budapestet alkalmasnak találta arra, hogy Sándor Mátyás nevű fia ott nyisson egy hasonló vállalkozást, különösképpen, ha arra nézve is használhatják a „cs. és kir. udvari" jelzőt. Egyes híradások szerint 1887-ben alapították meg öntödéjüket az akkor még szinte senki-földje Külső-Váci út 11 7-119. sz. alatt, ahol kezdettől fogva ércöntvényeket és harangokat készítettek, elsősorban bronzból. Az üzemet 1893-ban kibővítették, s ekkoriban és a millenniumi évben, 1896-ban is átlagosan 50 munkást - az öntőmunkástól a díszítőszobrászig - foglalkoztattak. Az öntöde a század utolsó évtizedében az ország legnevezetesebb szobor-öntő gyárává növekedett, egyedül a Schlick-gyári szoboröntő-műhely vehette fel vele a versenyt.

A millenniumi években ez a telep öntötte a legtöbb magyarországi köztéri szobrot, de számottevő volt a kisplasztikái és egyéb művészi bronzöntvények és alkotások sora is. 1892-ben részvénytársasággá alakult Beschorner A. M. és Fiai Műércöntőgyár Részvénytársaság néven.

A sok megrendelés ellenére azonban a cég gondokkal küzdött, s a bécsi alapító 1898-ban történt halálával a budapesti cég társulati formája - elsősorban sokasodó anyagi gondjai miatt is - felbomlott, s előbb családi, majd 1899-től betéti társaságként, a berlini Actiengesellschaft vorm. H. Gladenbeck & Sohn Bildgiesserei budapesti fióktelepeként, mint Beschorner A. M. és fia cs. kir. udvari műércöntők cég próbált fennmaradni.

Közben készültek a köztéri szobrok, köztük a legutolsók és híresek, az 1901 -ben Zilahon felállított Wesselényi szobor, s talán az utolsó munka, az 1902-ben készült szegedi Tisza Lajos szobor. A vállalkozás anyagilag ekkorra már teljesen tönkre ment és 1902 őszén törölték a vállalatok listájáról.

Telepén 1905-ben - a Bécsben 1902-ben gépszerkesztő-mérnöki diplomát szerzett - Bedő Ottó gépjavító és vasesztergályos rendezkedett be, aki ide telepítette át az V. Csáky u. 19. sz. alatt létesített műhelyét. Az 1910-ben már a Bedő Ottó gépészmérnök gépgyára elnevezésű, a középipari szintet el sem érő vállalkozásról alig van ismeretünk, csak annyit tudunk, hogy elsősorban acélöntvények gyártásával és megmunkálásával foglalkozott. Szakmai elismertségét jelentette viszont, hogy az 1920-as évek közepén a tulajdonos a Gyáriparosok Országos Szövetségének tagja volt. A vállalkozása -lassan eljelentéktelenedve - még 1945-ben is létezett.

2. Habselyem Kötöttárugyár:

A Selyem és Gyapjúárugyár 1923-ban részvénytársasági formában alakult meg. Fő részvényese és a társaság vezetője Holitscher Bernát, a Selyem- és Textiláru Kereskedelmi Rt. vezérigazgatója volt, tulajdonostársai osztrák textilgyárosok voltak. Az alapszabály szerint a társaság céljául a fonó-, kötöttáru- és ruházati ipar körébe tartozó mindennemű cikk gyártását, gyapjú- és selyemfonal feldolgozását, valamint a termékek bel- és külföldön történő forgalmazását jelölték meg. A Selyem- és Textiláru Kereskedelmi Rt., amelynek teljes részvényállománya Holitscher Bernát tulajdona volt, az új cég eladási szervezete lett. Hat kötőgéppel kezdték meg a termelést, amelyek működtetéséhez – képzett hazai szakemberek hiányában - német szakembereket kellett szerződtetniük. A géppark az ezt követő évek során gyorsan bővült, termékei - viszkózfonalból („műselyemből”) készült kelméi és az azokból a cég saját maga által konfekcionált ruházati cikkei, valamint kötött nyakkendői - igen kelendők és külföldön is keresettek voltak. 1924-ben költözött a cég a későbbi, Váci úti ingatlanba.

A vállalat kitűnően prosperált, jelentős exporttevékenységet is kifejtett nyugat-európai, észak-amerikai piacokon, még Dél-Afrikába is szállított. Számos új kötő- és fonalelőkészítő gépet vásároltak és jelentősen bővítették a konfekció üzemet. Állandóan alkalmazkodtak a divat változásaihoz és folyamatosan újabb és újabb termékekkel jelentek meg a piacon. Bevezették a viszkózfonalból, lánchurkológépen gyártott kelméből készült fehérneműkre a hamar nagyon ismertté és népszerűvé vált „Habselyem” márkanevet.

Az 1930-as évek nagy gazdasági válsága a Selyem és Gyapjúárugyárat is érintette, anyagellátási problémákkal küszködött, és ráadásul 1931 nyarán egy tűzeset nagy károkat okozott, ami csak fokozta az akkori hitelválság és az életbe léptetett devizakorlátozások okozta problémákat. A nagy veszteségek felőrölték Holitscher Bernát erejét és 1932-ben elhunyt. A vállalat vezetését felesége vette át.

A második világháborút megelőző néhány évben a belföldi eladási forgalom fokozatosan emelkedett, a válság csillapultával a nyersanyagárak csökkentek. 1935–1936-ban a külföldi piacok egy részét is sikerült újra visszaszerezni és nőtt az exportforgalom. A korábbi megrázkódtatásokat a cég fokozatosan kiheverte.

A II. világháború kitörése után a gyár hadiüzem lett, katonai parancsnokság alá került, katonai célra elsősorban jäger-fehérneműket és szúnyoghálókat gyártott. Emellett gyapjú- és pamutfonalból is készítettek női ruhaneműket. Az export kiesését a belföldi forgalom növekedésével pótolni tudták. Az 1939–1943 közötti években a vállalat jó üzleti eredményeket ért el és még gépi beruházásokat is végre tudott hajtani.

Az 1944. március 19-i német bevonulás után Holitscher Bernátnét letartóztatták és deportálták. 1944 végén a vállalat egyik nagy raktárát, ahol több értékes gépet és nagy mennyiségű árut tároltak, az SS alakulatok kifosztották. Magát a gyárat Budapest ostroma alatt több aknatalálat érte.

A szovjet hadsereg bevonulását követően a gyár szovjet parancsnokság alá került. A deportálásból visszatért Holitscher Bernátné ismét átvette a vállalat vezetését. Az épületek rendbehozatala és a megmaradt gépek kijavítása után a termelés 1945 augusztusában indult meg.

Az 1948 márciusában végrehajtott államosításkor Holitschernét eltávolították, a vállalat élére vállalatvezetőt állítottak. A munkát elsősorban nyersanyaghiány és munkaszervezési problémák nehezítették. 1952-ben azonban nagymérvű profiltisztítást hajtottak végre, ennek eredményeként javult a vállalat helyzete. Több kisebb - korábban német tulajdonú és ezért a háború után a szovjet hadsereg kezelésében volt, majd megszüntetett - üzem gépeit is a Selyem és Gyapjúárugyárba telepítették át. Termékei 40%-ban belföldre, 60%-ban exportpiacokra (a Szovjetunióba és más kelet-európai országokba) kerültek. 1954-ben megkezdték az akkor újdonságnak számító nylon fehérneműk gyártását. A végrehajtott műszaki fejlesztések és profiltisztítások során a korábbi vegyes profilú vállalatból az ország legjelentősebb lánchurkoló üzeme alakult ki, ahol viszkóz- és nylonfonalakból főleg férfi és női alsóruházati cikkeket, női blúzokat, majd 1955-től nylon férfiingeket is gyártottak. Ebben az évben vette fel a vállalat a Habselyem Kötöttárugyár nevet. 1961. január 1-jével megtörtént a Habselyem Kötöttárugyár és a Pesterzsébeti Kötöttárugyár összevonása. Az összevont vállalat központját és a kötödét Pesterzsébetre költöztették, a Váci úti épületben viszont nagy konfekció üzemet hoztak létre.

A két gyár összevonásával párhuzamosan jelentős profiltisztítást is végrehajtottak és így a Habselyem Kötöttárugyár tisztán lánchurkológépeken folytatta a kelmetermelést. Ebben az időszakban élték fénykorukat az ebből a kelmefajtából készült nyloningek és nylon-fehérneműk, amelyek gyártását itt magas színvonalra emelték. Ugyancsak népszerűek voltak a vállalat által gyártott nylon-iskolaköpenyek is. Ezzel párhuzamosan fokozatosan visszaszorultak, majd meg is szűntek a viszkózfonalból készült termékek. Berendezkedett a gyár a saját gyártású, gazdag díszítettségű kötött csipkék, valamint hímzett termékek gyártására is.

Az 1968-ban végrehajtott gazdasági reform jelentős változásokat hozott. Az egyre nagyobb gazdasági hatékonyságra való törekvés és a jelentős létszám gondok arra ösztönözték a vállalatot, hogy – akárcsak a többi textil- és ruhaipari vállalat – megkezdje vidéki üzemek létesítését. Kecskeméten, Kurityánban, majd Kazincbarcikán hozott létre konfekció üzemeket, és 1976-ban a Habselyem Kötöttárugyár átvette a helyi tanácstól a Kiskunfélegyházi Ruhagyárat is. Ekkor a vállalat összesen mintegy 5500 embert foglalkoztatott.

Az 1970-es években lezajlott divatváltozás, amely ismét a természetes szálasanyagokból készült termékeket részesítette előnyben a korábban oly népszerű szintetikus fonalból gyártott árukkal szemben, valamint az 1973–1974-ben bekövetkezett olajválság és az azt követő világméretű recesszió következtében a Habselyem Kötöttárugyárnak is új termékeket kellett kifejlesztenie. Megkezdték a pamut típusú fonalak feldolgozását a lánchurkológépeken, ami nem kis nehézségekkel járt, és a korábbi fehérnemű főprofil mellett egyre nagyobb szerepet kaptak a vállalat kollekciójában a szabadidő-ruházati cikkek, pizsamák, iskolaköpenyek, könnyű női felsőruhák, később a tréningruhák, elasztánfonal (Lycra) tartalmú úszónadrágok is. A vállalat az 1980-as években nagyon korszerű, új körkötőgépeket vásárolt pamut fehérneműk anyagainak gyártására. Elősegítette a gyártmányfejlesztés munkáját az egyre bővülő bérmunka kapcsolat is, amit a vállalat nyugat-európai vállalatokkal létesített, és amelyek révén megismerkedhetett a fejlett technológiákkal, munkamódszerekkel, és gépparkja korszerű, világszínvonalon álló berendezésekkel bővülhetett. Egy brit kötöttárugyárral létesített együttműködési megállapodás révén további kitűnő körkötőgépekkel bővült a gyár gépparkja, amelyeken főleg a brit partner számára készítettek kelméket. Ezt a gépparkot később a vállalat saját beruházásban is tovább bővítette, akkor nagyon magas színvonalú gépekkel. A vállalat korszerű gépekkel létrehozta saját festő-kikészítő üzemeit is a pesterzsébeti és a kazincbarcikai gyárban. Egyidejűleg jelentős korszerűsítést és bővítést végeztek a konfekció üzemekben is. Meghonosították a számítógépes szabászati előkészítő rendszert és a fehérnemű gyártó varrógépek állományát automata gépekkel bővítették.

A vállalat termékei mind a hazai, mind több külföldi piacon népszerűek és keresettek voltak. Újdonságaikat több ízben tüntették ki a Budapesti Nemzetközi Vásár díjaival és a Ipari Formatervezési Tanács Nívódíjával. Az 1980-as években jelentős volt a vállalat export tevékenysége a Szovjetunió és Mongólia, számos kelet- és nyugat-európai, valamint közel-keleti ország piacain és az USA-ban egyaránt. Emellett a termelés mintegy fele a hazai fogyasztókhoz került. A vállalat termékei mind a hazai, mind a külföldi vásárlóközönség körében nagyon népszerűek, keresettek voltak.

Az 1980-as években végrehajtott jelentős beruházásokat lízing konstrukcióban finanszírozták, aminek anyagi terheit azonban az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás után kialakult gazdasági helyzetben a vállalat már nem bírta elviselni. Ez a sajnálatos körülmény a Habselyem Kötöttárugyár felszámolásához vezetett, ami hivatalosan 2000-ben fejeződött be. Utolsó gyáregységét 1999-ben adták el.